Sőt, frissebb és aktuálisabb, mint az eddig megjelent lemezei, mert megfelelő mértékben és kellő stílusérzékkel reagál a fiatal indie zenekarokra és a poszt-punk zenei hullámra, ugyanakkor a saját, jól bejárt zenei játszóterén (Pavement, Pixies, Sonic Youth, Stereolab) marad, és dögös-feszes számokat is bőséggel elővezet. A lemez punkos lendülettel nyit: a Pixies- és Foo Fighters-hatásokat ötvöző Standing On My Own Again kislemezdal után egy dögös, feszes Sex Pistols-ízű szám következik (I Can’t Look At Your Skin), majd egy zakatolós punk-rock sláger (Don’t Let Your Man Know). Utána kis pihenő: az elszállós Just A State Of Mind a Blurre leginkább hasonlító szerzemény a lemezen, ráadásul Coxon ebben a számban énekel igazán a Damon Albarntól ismert stílusban. Aztán újra elkap a lendület: a lalalázó refrénnel ellátott fülbemászó pop-punk You & I után egy igazi rock’n’roll attak, a Gimme Some Love következik, amely egyszerre idézi a nagy rock’n’roll előadókat és retrós követőiket (például a Hives együttest). Nem maradunk lendületes punk’n’roll nélkül a lemez második felében sem: az I Don’t Wanna Go Out, a középtempós Tell It Like It Is, vagy a You Always Let Me Down mind-mind jól ellenpontozzák az olyan lassabb, akusztikusabb szerzeményeket, mint az ismét a Blur zenei világát idéző Don’t Believe Anything I Say, vagy az album egyik legszebb dala, a fuvolával ellátott Flights In The Sea (Lovely Rain).

Így kell ötletes, okos és jó poplemezt csinálni! Graham Coxon ismét bizonyítja, hogy a brit könnyűzene meghatározó, nagy hatású figurája.


(Az albumból korlázott példányszámban kétlemezes verzió is kapható majd, ahol a bónusz-DVD hét koncertdalt tartalmaz, továbbá egy interjút, melyben Coxon dalról dalra kommentálja az új anyagát.)

Forrás:http://www.est.hu